A zene általánosan elterjedt, életünk része és különlegesen kivételes hatást gyakorolhat ránk. Az adott zenei stílus és változat iránti beállítódástól is függően pozitív, vagy negatív módon befolyásolhat mentális tevékenységeket, mint érzéseket, érzelmeket, indítékokat, és feltehetően gondolkodási-megismerési működéseket is. Ezen idegrendszeri válaszok humán testi funkciók fizikális megváltozását is kiválthatják továbbá. Azok a mechanizmusok viszont, amelyek ezen mentális és fizikális funkcióváltozások mögött rejlenek, pontosan nem ismertek. A idegtudomány ugyanakkor komoly erőfeszítéseket tesz, hogy megfejtse a zene feldolgozása ill. előadása/létrehozása agyélettani és agyszerkezeti korrelátumait. Zene hallgatása, vagy zene játszása közben az érzékelési, érzelmi, gondolkodási, mozgási és vegetatív működések tanulmányozása az emberi agy komplex viselkedés-szervező szerepének jobb megismerését célzó affektív és kognitív idegtudományi megközelítések egyik fontos kutatási területét képezi.
Kvantitatív pszichológiai mérőeszközökkel kombinált kifinomult strukturális és funkcionális idegrendszeri képalkotó eljárásoknak, mint mágneses rezonancia (MR), funkcionális MR (fMR), pozitron emissziós tomográfia (PET), egyfoton emissziós komputer tomográfia (SPECT), elektroenkefalográfia (EEG), kiváltott válasz (ER), magnetoenkefalográfia (MEG), köszönhetően az agy zenében betöltött szerepéről számos adat áll rendelkezésre. Úgy tűnik, hogy nincs egy bizonyos ’zenei központ’, hanem inkább több nagy- és kisagyi terület vesz részt a zenei feldolgozásban. Ezen agyrégiók tipikusan olyan mezők, amelyek más érzékelési, megismerési, gondolkodási, érzelmi és mozgató működések kapcsán is funkcionális aktivitást mutatnak. A zenei feldolgozás szempontjából azonban vannak kitüntetettebb agyterületek, mint a homlok- és fali lebeny, felső halántéki régiók és a limbikus rendszer, az egészre vonatkozóan egy inkább jobb agyféltekei túlsúllyal. |
A felső halánték-tekervényben elhelyezkedő elsődleges hallási kéregmező a zene fő agyba jutási helyszíne és első itteni feldolgozási állomása. A zene alkotóelemeitől függően, kétirányú hálózati információ-áramlás segítségével, különböző agyterületek vesznek részt a további feldolgozásban, mint planum temporale (hangköz, dallam, hangszín, ritmus, térbeli lokalizáció), elülső és oldalsó Heschl tekervény (hangköz, dallam, hangszín, ritmus, felismerés), kisagy (ritmus), fali lebeny (térbeli lokalizáció, ritmus, munkamemória), középső halánték-tekervény és halántéklebeny csúcs (felismerés), homloklebeny (harmónia/hangnem, munkamemória, viselkedésválasz, mozgáskimenet, előadás/játék), insula és limbikus körök (érzelem, felismerés). A zenei feldolgozás idegtudományi megközelítései ígéretes lehetőséget nyújtanak annak jobb megértésére, hogy a humán agy miként érzékeli és hozza létre a zenét, valamint hogy miként reagál arra érzelmi/gondolkodási/viselkedési módokon, csökkentve talán, de remélhetően nem megfosztva a zenét jótékonyan misztikus és rejtélyes karakterétől. |
