|
||

| KöszöntőProgramSzólistákZeneszerzők |
![]() |
A Szegedi Gál Ferenc Hittudományi Főiskola Szent Gellért Zenetudományi és Etika Intézete által alapított Szent Gellért Akadémia Zenekara Védnök: S.E.R. Dr. Kiss-Rigó László Szeged-Csanádi Egyházmegye Püspöke Alapító és művészeti vezető: Robert Christian Bachmann Első karnagy: Yoon Kuk Lee A Szent Gellért Akadémia Zenekarát 2008-ban alapították, azzal a céllal, hogy a Fogadalmi Templomban megrendezett Szent Gellért Fesztivál központi zenekarául szolgáljon. A zenekart szellem és lélek egysége jellemzi, mely spontaneitással és stílusbeli tudatossággal párosul. Kiss-Rigó László püspök felkérésére Robert Christian Bachmann, művészeti vezető és Yoon Kuk Lee, első karnagy azzal a céllal alapították meg a Zenekart, hogy különböző nemzetek ifjú zenészeit Szt. Gellért szellemében maguk köré gyűjtsék. A Szent Gellért Akadémia Zenekara két karnagya zenei vezetésével újszerű szimfonikus műsorokat mutat be, melyben a múlt mesterremekei és a kortárs zeneszerzők új darabjai egyaránt helyet kapnak. ![]() Balra: A Szegedi Gál Ferenc Hittudományi Főiskola épülete a szegedi Dóm téren Jobbra: Kiss-Rigó László püspök, Robert C. Bachmann professzor, Dr. Kozma Gábor rektor |