A prágai Epoque Quartett zenekar 1999 elején alakult. A négy kiváló, gazdag fellépési tapasztalattal rendelkező szóló és kamarazenészt nemcsak az egységes vélemény és a művészi világgal való azonosulás által meghatározott együttműködés kötötte össze, hanem egy olyan genre iránta lelkesedés is, melyet a "komoly zene"-ben általában nem lehet megtalálni, vagyis a jazz, rock és funk. Még ha a klasszikus irodalmi művek elválaszthatatlan részét képezik is a programjuknak, foglalkoznak művek nem hagyományosnak tekinthető átdolgozásával is, mely új utakat nyit a vonós hangszerek alkalmazásában és hallatlanul sokszínű repertoárt tesz lehetővé, mely cseh és nemzetközi porondon sem hallott művekből áll.
A kvartett tagjai külön-külön is több nemzetközi versenyt nyertek (kétszer első helyezés az osztrák Liezeni versenyen, első helyezés a Ludwig von Beethoven Nemzetközi Kvartettversenyen, Jeumesse Musicale díj), továbbá maga a kvartett is számos versenyen vett részt (pl. Paolo Borciani verseny). Több országban vendégszerepeltek már, többek között Németországban, Ausztriában, Svájcban, Franciaországban, Olaszországban, Angliában, Izraelben, Japánban, Görögországban, Hollandiában, Lengyelor- szágban és Bosznia-Hercegovinában. |
A Epoque Quartett rendszeresen fellép a Cseh Rádió Szimfonikus Zenekarának, a Cseh Nonnett és a Cseh Kamarazenei Társaság bérleti hangversenyciklusain, együtt dolgozik a Cseh Rádió és Televízióval, valamint rendszeresen vendégszerepel olyan neves fesztiválokon, mint pl. a Schleswig-Holsteini Zenei Fesztivál (Németország), a Stuttgarti Filharmonikusok ciklusa, a Methamorphose (Svájc), a cseh Träumereien [Ábrándok], a České Krumlov Zenei Fesztivál, a Ludwig von Beethoven Zenei Fesztivál, a Morvai Őszi Fesztivál, hogy csak néhányat említsünk.
Az Epoque Quartett tagjai 2000-ben jazz-improvizációs mesterkurzust tartottak a Jeruzsálemi Zeneakadémián.
Jazz zenével kapcsolatos munkáik során a kvartett többek között az alábbi művészekkel dolgozott együtt: George Mraz, Benny Bailey, Yoshiko Kishino.
Mindemellett szoros együttműködést tart fenn a Robert Balzar Trióval. |