Bačová, Martina
Martina Bačová öt éves korában kezdett hegedülni. Számos tanár növendékeként folytatta tanulmányait, míg végül az ostravai Janáček Konzervatórium hallgatója lett. Ezt követően a prágai konzervatóriumban Ivan Ženatý professzor tanítványa volt, majd sikeres felvételi vizsgát követően Drezdában, a Carl Maria von Weber Zeneművészeti Főiskolán tanult. Az Ostravai Egyetem Bölcsészettudományi Karán Zdeněk Gola professzor tanítványa volt, jelenleg pedig Ivan Ženatý mesterkurzusain vesz részt, ismét Drezdában.
Pályafutása kezdetén számos versenyen aratott sikereket, pl. Ústí nad Orlicí-ban a Nemzetközi Kocian Hegedűversenyen első helyezést ért el, a prágai Junior Note Tehetségkutató Versenyen abszolút győztes lett. 1999-ben elnyerte a zsűri díját a Meissen-i Mesterkurzusokon, 2002-ben első díjat és a legjobb előadás díját Beethoven egyik művének interpretálásáért a Beethoven’s Hradec Nemzetközi Hegedűversenyen.
Egy felvétele kapcsán egy ENCORE School for Strings ösztöndíjjal jutalmazták Cleveland-ben, ahol koncerteken működött közre, és egyik fellépését a WCLV élő adásra is kiválasztotta 2005-ben.
|

Gyakran lép fel az ostravai Janáček Filharmonikusokkal, a teplice-i North Bohemian Philharmonic-kal, valamint olyan kamarazenekarokkal, mint pl. a Janáček Kamarazenekar, a Camerata Janáček, a Talich Kamarazenekar, stb.
Štefan Margita énekes őt választotta 2009-es JA RA LAJ világzene projektjéhez. A 2009-es Prágai Tavaszi fesztiválon saját előadással lép fel. Martina Bačová gyakran koncertezik a Cseh Köztársaságban, Szlovákiában, Lengyelországban, Franciaországban és Spanyolországban. A 2009/2010-es évadban egyebek között fellép az olomouc-i Moráviai Filharmonikus Zenekarral, a Prágai Rádió Szimfonikus Zenekarával és egy új CD-t készül rögzíteni Felix Mendelssohn-Bartholdy darabjaiból.
|